Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irán 2010 útinapló

2010.10.20

   Az utazás előkészítése a "már megszokott módon" történt, annyi különbséggel, hogy Isztambulig vettünk repülőjegyet. Túl nagy útitervet nem készítettünk, részint időhiány miatt, részint, mert az útiterv az a dolog, ami nem szokott megvalósulni.

2010 szept. 19 - 20

Horrorisztikus körülmények között indulunk - idehaza éppen csak a ház nem szakad a fejünkre, de valahogy mégiscsak Ferihegyen vagyunk. Az  eső szemerkél és hideg van, de néhány óra múlva már ez igen messzire kerül tőlünk.

   A repülőút Isztambulig zökkenőmentes, kilépés gond nélkül. Metróval és villamossal a belvárosba megyünk, a szokásos módon átkompozunk Harem buszpályaudvarra.

Buszt csak Ankaráig kapunk, 35 TL fejente. Érkezés Ankarába 01.15-kor, továbbindulás Erzurumba 03.45-kor (buszjegy: 60 TL)

 17.30-kor indulás tovább, Dogubeyazitba, buszjegy 25 TL, összesen kb. 100 TL  az útiköltség Isztambultól a keleti határig, ez kb. 50 Euro.

Dogubeyazitban este megrekedtünk, mert már senki nem ment a határ felé. Kénytelenek voltunk szállást keresni, (hotel Ishakpasha, 25 TL/fő).

Másnap reggel kontinentális reggeli fogyasztása után volt alkalmunk tanulmányozni, hogyan is néz ki az élet az unió várományosaként magát számon tartó Törökország keleti végein.

Mindenütt homokzsákok, géppuska-állások, gyakorlatozó rohamrendőrök. Az eldugott sikátor végén páncélkocsi, kicsivel arrébb, a rendőrörs előtt páncélozott kocsi vízágyúval.

Mellékesen volt valamilyen tüntetés is, kisebb tömeg vonult végig az utcán, ordibáltak egy sort, majd eltűntek valamerre. A rendőrökkel nem történt összetűzés.

az idő délig is elhúzódott, így elindultunk a határ felé egy kisbusszal.

2010 szept. 21

Nagyon lassan eresztettek át a határon, szokás szerint a törökök húzták az időt, de végül engedtek a felbőszült tömegnek, és nekiálltak pecsételni.

A határ iráni oldalán már ismét szép a világ... taxi Bazarganba 10 000 IR (1 USD), onnan Makuba 50 000 IR. Makuban ismét ránk esteledett, délután négykor megy az utolsó busz Tabrizba, ezt nem sikerült elérni. Legközelebb majd jobban igyekezünk,hiszen a már törzshelyünknek számító hotel Laleh-ben nem kevesebbet, mint 20 USD-t merészeltek elkérni egy kétágyas szobáért.  A történethez hozzátartozik, hogy pont ez a hely tette számunkra fogalommá Makut - nevezetesen a kosz, a lepusztultság szinonimájaként. 

A szolgáltatás a régebbi alkalmakhoz képest annyiban változott, hogy az aulában egy fehér lavórba csepeg a víz egy csőből. Szúnyogháló nincs, viszont szúnyogok vannak - hangulatos éjszakát töltünk tehát itt, megfogadva, hogy többé nem állunk meg ebben a városkában.

2010 szept. 22 - 23

Tabriz. Költségek: Hotel Mashad, 130 000 IR egy kétágyas szoba, reggeli 15 000 IR/fő.  Felfedeztük a "Dizi Mahmudi " nevű kifőzdét, nem messze szállásunktól. A dizi kiváló, 30 000 IR, remekül főzik, de ebédidőben kell menni, mert másnap délután négykor próbálkoztunk és akkor már mosogattak. Ismét voltunk a Kék - mecsetben, 3000 IR a belépő. 

Tabriz is tele van cukrászdákkal, de mivel mi csak egy pár sütit kértünk, így ajándékba adták...hiába, a kilós mennyiségekhez szoktak, nem darabra adják, és ez jó.

A bazár túlodalán megnéztünk egy kalligráfia-kiállítást, illetve egy múzeumot az alkotmányos forradalomról. Este továbbálltunk Rashtba. költség: 90 000 IR / fő. a busz indul 21 h-kor, érkezik 06 h-kor. Így megspórolunk egy szállást.

Az éjszakai buszozás átmegy baljós előjelű hajózásba. Buszunk kalózfilmekbe illő hullámokat vet a tengernyi pocsolyákban. Az eső elképesztő módon szakad.

2010 szept.24

Rasht. Kora reggeli frissítő eső, egyetlen hátránya, hogy ilyenkor nincs hová behúzódni. Busszal bemegyünk a belvárosba, de ott is minden zárva. Kis várakozás után megkeressüka múzeumot, ami elvileg kilenckor nyit. A városban kavargás után, fél tíz körül újra megnézzük, de a lakat igen határozottan zárva van. Feladjuk.

Továbbindulunk a Kaspi-tó partjához. a terminálon aztán halálos küzdelem bontakozik ki köztünk és a buszirodák közt, mivel a tengerpart közlekedése kissé esetleges, a buszok nagyobb távolságokra mennek, ezúttal figyelmen kívül hagyva a mi elképzeléseinket. Így történt, hogy egy fiatalember "segítségünkre" sietett, hosszasan magyarázott valamit a buszosokkal, majd kialkudni látszott egy buszjegy Ramshar-ba. Kissé elkerekedett a szemünk, mikor kinyögte, hogy a buszjegy 150 000 IR lesz. Majd még magyarázott valamit, bizonyos félreértésről, miszerint a jegy fejente lesz ennyi. NA NEM! Mint kiderült, azt alkudta ki a buszosokkal, hogy mi majd megvesszük a jegyeket Mashadig (1070 km), majd leszálunk Ramsharban (kb. 110 km). Még a fickó volt megsértődve, hogy nem éltünk a kíváló lehetőséggel.

Végül egy másik busztársasággal utaztunk Chalusba, (60 000 IR) mert Ramsharban ők sem álltak meg. Érkezés este, az eső szakad, sötét van, minden vizes, mi pedig a motyóinkkal meglehetősen kényelmetlenül érezzük magunkat. Behúzódunk egy ajándékbolt ponyvája alá, kérdik, mi járatban vagyunk. Ami a szállást illeti, összevissza mutogatnak, majd nekiállnak a nők telefonálni, elvileg tudnak valamit. hamarosan érkezik is egy zord ember, ő tud szállást, 10 USD-ért. Kocsival elvisznek valamerre, ahol aztán tényleg lesz szállás. a történet vége, hogy remek kis appartmanunk lesz, a házigazdák kedves emberek. Annyi félreértés volt, hogy a 10 USD-t fejente értették, de tekintettel a körülményekre (külön hálószoba, nappali, tiszta, kulturált fürdő és mellékhelység) ez nem sok, még iráni viszonylatban sem.

2010 szept. 25

megnézzük végre a tengerpartot. Hát, sokat nem is vártuk az iráni strandélettől, de a lehetőségekhez képest szerencsések vagyunk, hiszen szikrázó napsütés és igen lkellemes időnk van. találkoztunk a tegnapi zord fickóval is, a napsütés hatására kedélyesen integet, kérdezi, tetszik-e a szállás, szemmel láthatólag nagyon meg van elégedve, hogy milyen ügyesen megoldotta a problémánkat. Ennek mi is örülünk.

A tengerpart maga említésre sem nagyon méltó, leszámítva az elképesztő szemtelenséget, amivel 300 000 IR-t akartak fizettetni velünk két teáért, meg egy vízipipáért. Otthagyva a pénzéhes kölyköket, nekiindultunk gyalog a buszterminál felé, ami mint kiderült, bő 6 km.

Sajnos, este 10 óra után érkeztünk Gorganba, és mivel útikönyvünk nem tájékoztatott bennünket a város közepén levő olcsó szállodákról, így némi kavargás után a hotel Khayyam-ban kötöttünk ki, vesztünkre. Először is, a vén kaktusz recepciós bejelentette, hogy csak négyágyas szobája van. Beletörődtünk, és fizettünk. (385 000 IR). A regisztrációs lapot velünk töltette ki, igaz, nem tudunk perzsául, de a hiányzó nyelvismeretet az öreg ismétlésekkel és fokozott hangerővel pótolta. Miután minden rublikába kerültek írásjelek (közük nem sok lehetett a kérdéshez), kulcsot ragadtunk és felmentünk lepakolni. Ám hamarosan veri az öreg az ajtót, kihasználva, hogy a részleteket úgysem értjük, kér még       10 000 IR-t. Gyorsan a kezébe nyomom, csak ne lássuk, majd elmegyünk vacsorázni. Szerencsére még sikerült nyitva találni valamit, de mikor visszajövünk, az öreg sejtelmesen megkérdezi, mennyi pénz van nálunk. Hosszas magyarázásba kezd, amelyben különböző számok szerepelnek, (öt, hat, illetve nyolc), mire kiderül, hogy szeretne még 100 000 rialt, merthogy mi az előbb kevesebbet fizettünk. Kis híja volt, hogy megfojtsuk a vén haramiát.

Másnap reggel már nem volt az öreg a portán, a főnök pedig nem említett efféle problémát, úgyhogy teljes lelki nyugalommal távoztunk. Az összes csomaggal elindultunk a városba, törzshellyé emeltük a bazárban levő kifőzdét és teázót (El Salvador), majd kisétáltunk a buszpályaudvarra. Következő úticélunk felé, Damghanba csak reggel 7-kor megy busz, úgyhogy némi aggodalommal indultunk vissza a városba szállást keresni, azzal a kikötéssel, hogy a vén kannibálnál semmi esetre sem alszunk. Egy nő segített végül, aki megmutatta, hol vannak normális szállások a városban, nevezetesen két hotel, az egyikben nagyon büdös volt, a recepciós valamiért megmutatta, hogy gyakorlatilag a szemétdombra néz a szoba, és ez okozza a rettenetes szagokat.  Így a "Pars vendégház" mellett döntöttünk (160 000 IR a kétágyas).

2010 szept 27

Indulás reggel 7-kor, Shahrud felé. (35 000 IR/fő), Shahrud - Damghan 4000 IR, kisbusszal.

Gorgan és Shahrud két különböző világban van: a kettő között elterülő hegység, az Alborz északi lejtői még a zöld és erdős, a déli lejtők már a kopár, sivatagos Iránt képviselik.

Damghan pedig már igazi álmos oázisvároska, ahol a pisztácia-érésen kívül tényleg semmi sem történik. Pénteki nap érkezvén túl sok programban nem volt részünk. Szállást nagy nehezen foglaltunk, de először nem akartak szobát adni, arra hivatkozva, hogy külföldieket nem fogadhatnak. Szerencsénkre akadt egy helybéli pártfogónk, aki néhány perc alatt leküzdötte a portás ellenállását, segített kitölteni a regisztrációs lapot, majd végül elfoglalhattuk szobánkat. Nem volt kimondottan olcsó, (125 000 IR/fő a kétágyas) de saját fürdő, hűtőgép, és persze televízió is volt. Este vízipipázás a helyi alternatív erők törzshelyén.

2010 szept 28

Kavargás Damghanban. Megnéztük a régi városfalakat, a régi mecseteket, ebben a műfajban elég jó a város, hiszen itt található Irán legrégebbi mecsete, a Tarikhune mecset, amely még a 8. sz-ban épült, illetve a 11. sz-i Jameh  mecset minaretje. 

Munkanap lévén mindenüt frissen szüretelt pisztáciát dobozoltak. A pisztácia központi kérdés Damghanban, az utcatáblákon pisztácia felfestve, a város határában három, hatalmas beton-pisztácia mint emlékmű de egyébként is, mindenütt, mindenkor pisztácia, pisztácia, pisztácia....

2010 szept 29 Qom

Indulás Teheránba (50 000 IR/ fő), majd ott villámgyors átszállás egy Qom felé menő buszra. (25 000 IR /fő). Taxival a belvárosba hajtattunk, ahol hamar kerül szállás, igaz, nem elsőre, de tényleg percek kérdése az egész. Szobánk az aranykupolás mauzóleumra néz, 160 000 IR/fő áron, de megéri.

 2010 szept 30 Qom

   Kavargás a városban. A mauzóleumba hitetleneket nem engednek be, így a városban tartózkodásunk erősen limitálva van. Mindenesetre megkerestük Khomeini imám házát. Egy régi épületről van szó, amely, bár nem múzeum, de látogatható.

Délután indulunk tovább, Yazdba (75 000 IR/fő.)

2010 okt.1 Yazd

Mindig hangulatos az érkezés, ha az hajnali egykor van! Yazdban sincs ez másképp, így természetesen kifogtunk egy kissé elmebajos taxisofőrt, akinek minden magyarázás ellenére sem sikerült felfognia, hogy mi a hotel Amir Chakmaq-ot keressük, és ha megvan, akkor oda be is mennénk.

 Miután úgyszólván kiugrottunk a kocsjából, szomorúan vette tudomásul, hogy az este további részét nnem akarjuk taxizással tölteni. Fizettünk, majd felcsengettük a szálloda portását, szobát foglaltunk.
 (150 000 IR)