Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Moldova útleírás

2010.03.01

 

 

Fehér folt Európa szívében – Moldáv Köztársaság

Szerző: Lengyel László

Kérdezzük meg egy ismerősünket, mit tud mondani Moldáviáról[1]! Nagy valószínűséggel a fővárost sem tudja megnevezni. Pedig Kisinyov (Chisinău)[2] közlelebb van Budapesthez, mint Frankfurt. Induljunk is el egy utazásra, szeljük át a Kárpátopkat, az ukrán sztyeppeket, és nézzük meg, kik is élnek ebben a karnyújtásnyira lévő ismeretlen országban!

Az első kérdés, még indulás előtt, mikor utazzunk? Gyakorlatilag bármikor találhatunk számunkra érdekes látnivalót, a befagyott Dnyeszter, a tavaszi gyümölcsfa-virágzás, a Prut-mocsarak vízivilágának nyári tobzódása, az ezernyi színben pompázó őszi erdők – mind egyedi hangulattal bírnak. De a legjobb talán mégis az ősz, nevezetesen október közepe, ekkor tartják ugyanis Kelet Európa talán legnagyobb fesztiválját, a Bor Ünnepét. 2007 januárjától a Moláv Köztársaságba beutazó magyaroknak vízum már nem szükséges, így, ha az időpont már megvan, egy érvényes útlevél birtokában vonatra is szállhatunk!

Legegyszerűbb, és még mindig legolcsóbb Ukrajnán át utazni. Záhony után az ukrán határőrnél gyakorolhatjuk a volt szovjet területekre olyannyira jellemző űrlaptöltögetési mániát, majd az orosz nyelvű vonatjegyvételt. Az Ungvárról este induló járat még sötétedés előtt ér Munkácsra. A munkácsi vár Kárpátalja egyik kiemelkedő műemléke, egyik sarokbástyáján 2008. márciusától ismét áll a messziről is megcsodálható turulmadaras-emléklmű. Hamarosan sötétedik, így a Kárpátokból semmit nem látunk. Már hajnal van, amire felébredünk, és újra síkság, alig hihető, hogy az éjszaka folyamán hegyek között is voltunk. Vonatunk végállomása Csernovci. Innentől busszal utazunk, ezért átmegyünk a vasútállomásról az „avtovakzál”-ra. Ha valaki siet, akkor azonnal indulhat tovább Kisinyovba, mi ráérünk, ezért a csomagmegőrzőbe rakjuk a hátizsákokat, és a nappalt a monarchia legkeletibb végvárában töltjük.

Csernovci a XIX. sz. végén épült ki, több templom (köztük a Nyugat-Ukrajnára oly jellemző fatemplom is), látványos középületek, és a páratlan festett-fatojás múzeum csábítanak rövid megállóra. A várostól mintegy 50 km-re, Hotyin község határában áll a Dnyeszter-parti erődítmény sor legelső tagja. A vár faláról tűnik fel először a folyó, itt még kis folyócska, de a fekete-tengeri torkolatnál már látványos folyammá válik. Buszunk este 10 után indul, nem árt időben visszaérni, mert errefelé bármi megtörténhet. A váróteremben a szokásos szovjet karakterű arcok mellett egy tébláboló japánnal ordít a csomagmegőrzős néni, hogy minek jön az ilyen Oroszországba (!), ha egyszer nem beszél oroszul. A megszeppent japán bizonyára nem tudja, hogy itt ez a bevett stílus, segítek neki fordítani, ő Kijevbe utazik.

Mi viszont nagyjából menetrend szerint el is indultunk a határ felé. Érdemes valamennyi moldáv pénzt váltani, hogy ha megérkezünk, tudjunk trolibuszjegyet venni. Az ukrán, majd moldáv vámvizsgálat után már nem szakítja meg semmi sem az utat, így nyugodtan aludhatunk hajnali 5-ig, amíg megérkezünk Kisinyovba. Ilyenkor még semmi nincs, a váróterem is csak hatkor nyit, addig didergünk egyet az októberi hajnalban. Szerencsére egy italárus-bódé tulajdonosa hamarosan érkezik, így első ismerkedés gyanánt kipróbálunk néhány fajtát a moldáv konyakok közül. Ez picit átmelegít, aztán a várótermet is is nyitják, majd hamarosan megjelenik az első troli, és máris hangtalanul suhanunk az ébredező város széles sugárútjain a belváros felé. Szokásos szállodámba megyünk, picit rendbe szedjük magunkat, és kezdődhet a városnézés.

Kisinyov nem tartogat nagy attrakciókat. Ennek ellenére van néhány hangulatos utca, szép parkok. A főteret ki másról nevezték volna el, mint Stefan cel Maré-ról (Nagy István moldvai fejedelem), a Mátyás király kortárs törökverőről. Képe a moldáv bankjegyektől a köztéri szobrokig mindenütt felbukkan. A főtér egyik oldalát a volt szovjet („tanács”) szocreál épülettömbje foglalja el, mintegy 80x200 m-es alapterületével a korszak egyik leghatásosabb alkotása. Vele szemben, a tér túlsó végében áll a sokkal inkább emberi léptékű székesegyház, mindössze 50x50 m-es. Múzeumok közül kiemelkedik a Természettudományi- és Néprajzi Múzeum (valami miatt, így egy épületben a kettő), valóban szép és értékes gyűjtemény, a Nemzeti Múzeum már inkább a kihagyható kategória. Viszont érdemes bekukkantani a Puskin Múzeumba, a kiemelkedő költő 1823-24-es odesszai tartózkodása során többször megfordult itt. Hajdani lakóháza ma kis emlékgyűjteményt őriz. Ne hagyjunk ki egy kis csónakázást sem a város tavainak egyikén. A főváros után picit elgondolkodik az utazó, érdemes volt-e idáig jönni? Na, de a lényeg most kezdődik!

Hajnalban ismét a buszpályaudvaron vagyunk. Az ország pici, de az útviszonyok miatt a távolságok nagynak tűnnek. Röpke 4 óra buszozás a több, mint 150 km-re lévő Soroca. Neve állítólag a magyar sarok szóból ered, hiszen egy kiugró sziklafok a Dnyesztert egy nagy hajtűkanyar tételére kényszeríti, a túloldalon már Ukrajna. Emiatt stratégiailag is fontos volt, így itt épült a Szuvorov-féle erődsorozat következő tagja. A vár inkább egy nagyobb bástya, kör alakú komplexum, saroktornyokkal, de jelentős műemléknek számít. Akinek van ideje, kapaszkodjon fel az említett sziklára is, lenyűgöző kilátás tárul elé. Ebéd után továbbutazunk, nagyjából a Dnyeszter vonalát követve Rezinába. Itt bevásárolunk, mert a következő két napban nem nagyon lesz rá lehetőség. A bazár minden település szerves része, fillérekért kapható a száraz hal, a különféle „pirog”-ok, keksz, csokoládé (nagyon finom), elengedhetetlen a százféle tea, és persze tonnaszám a kínai bóvli. A talponállóban moldáv konyak, céklaleves és kukoricakása várja a vendégeket miközben teljes hangerővel bömböl a ciripelős moldáv népzene. Miután minden szükségessel elláttuk magunkat ismét a buszmegálló felé vesszük az irányt.

A városka határában áll következő célunk, egy középkori kolostor. A buszból valahol a semmi közepén raknak ki, párszáz méter a klastrom. A szerzetesek régi ismerőseim, így azonnal kapunk szállást, ami egy fűtetlen szobába bezsúfolt lerobbant vaságyak halmazát jelenti, de hát a kolostori aszkézis nem a test kényeztetéséről szól. Valahonnan kerítenek egy elektromos hősugárzót, ami majd ha valamikor lesz áram, talán fog működni, majd megmutatják a patakot, ahol lehet mosakodni. A barátok nem nagyon foglalkoznak velünk, szüret van, és a munkára befogott zarándokok segítségével darálják a szőlőt. Mi a nap hátralévő részében a kolostorral és környékével ismerkedünk.

A táj itt már egészen megváltozott. A Dnyeszter egy összeszűkülő völgyben folyik, partjait meredek sziklafalak szegélyezik. Egyikre felkapaszkodva nagyszerű körpanoráma nyílik, alattunk a folyó, szemben, a másik part – nem, már nem Ukrajna, hanem a hírhedt kommunista szakadár tartomány, a Dnyesztervidéki Köztársaság. Ellenkező irányban alattunk a kolostor, távolabb erdővel borított hegyek. A kolostornak két temploma van, mai formájában mindkettő a XIX. századból (bár a hagyomány azt tartja, hogy Stefan cel Mare alapította), körben a szerzetesek szállásai, az igumen (rendfőnök) külön épületben lakik. Sötétedéskor megszólal a klopa, az imára hívás jellegzetes hangszere. A török korban tilos volt harangot önteni, ezért egy  falapot ütöttek dobverőkkel, sok ilyen falappal ügyes szerzetesek a fontosabb egyházi énekeket is le tudják játszani. Mivel már nincsenek törökök, van harangozás is, kezdődik az esti vecsernye. Az érces férfikórus által énekelt bizánci dallamok, az ezernyi gyertya rebegő fényében sejtelmesen megvilágított ikonok egy más világba röpítenek. Utána közös vacsora a szerzetesekkel, céklaleves, kukoricakása, moldáv konyak, majd takarodó. Radonyezsi Szent Szergij meghallgatta imáinkat, a hősugárzó működik.

A sötétbe élesen hasít bele a harangzúgás, majd a kolpa ütemes kopogása. Kezdődik a hajnali istentisztelet. Lassan virrad, a harmatos fűben felkapaszkodunk a tegnapi csúcsra. A Dnyeszter helyén egy páracsík húzódik, a keletre tájolt templomon csillognak a nap első sugarai. A közelben egy kis szurdokban van néhány vízesés, azokat nézzük meg. Majd búcsút veszünk vendéglátóinktól, és indulunk a következő kolostor felé.

15 km - nem tűnik soknak, de úttlan utakon, bozótosban átvergődve, néhol a Dnyeszter-part meredek sziklafalán egyensúlyozva azért eltelik vele a nap jórésze. Délutánra érünk Tipova faluba, ami több, mint 10 km-re található a legközelebbi burkolt úttól. Itt is van egy aprócska kolostor, az igumen szintén régi ismerős, következő éjszakát itt töltjük. Addig is a környékkel ismerkedünk. Ha lehet, még látványosabb, mint az előző. A Dnyeszter helyenként száz m-t meghaladó sziklafalak között folyik, a mellékfolyók által vájt kis szurdokok, vízesések – már nem is tűnik olyan egyedinek, mint reggel. De van itt más is! XIV. sz-i sziklakolostor labirintusszerű romjai. Jelenleg tatarozzák, a szerzetesek elbeszélése szerint szeretnék pár éven belül helyrehozni, és bekapcsolni az aktív kolostori életbe. Tervekben nincs hiány, a sziklatemplom renoválása, zarándokszállás kiépítése. Addigis mi maradunk a megszokott ellátásnál, ami annyiban változott, hogy a céklaleveshez ezúttal hajdinakása jár.

Reggel egy szerzetes a kolostor UAZ-ával kivitt bennünk a poros földúton a kisinyovi főútra, ahol már stoppolhattunk. Hamarosan jött is egy busz, amivel Orhei (Őrhely)-ig utaztunk. A városban lényegében semmi nincsen, de a közelben, egy tavacska partján áll egy újabb kolostor. Itt apácák élnek ezért fiúk nem szállhatnak meg, de a rövid kitérőt megéri. Ahogy közeledünk a főváros felé, kezd normalizálódni a közlekedés, és délután nagyobb fennakadás nélkül jutottunk Orhei Vece (Ó-Őrhely) romterületére. A Dnyeszter mellékfolyója, a Răuţ vájt itt egy hatalmas „S” betűre emlékeztető kanyart a harmadidőszaki mészkőbe. A folyót meredek sziklafalak szegélyezik, az „S” betű egyik kanyarjában egy vár romjai. Talán ez az egyik legjelentősebb látványossága az országnak. Sok időnk nem volt, mert hamar sötétedik, és estére Kisinyovban kell lennünk. A kivilágított város már készül a borfesztiválra, a Stefan cel Mare lezárva, a főtéren ácsolják a pavilonokat, az utcák már most tele vannak vidám fiatalokkal.

Elérkezett a nagy nap, a borfesztivál. Délelőtt a leghíresebb borkombinátot látogattuk meg Cricovában. A pincerendszer összhosszúsága 100 km-t meghaladja, elektromos teherautók szállítják a terményt a föld alatti labirintusban, az utcáknak nevük is van: Proszpekt Cabernet, Ploscsagy Sauvignon, még három kereszteződés, és fogalmunk nincs, hol járunk, szerencsére vezetőnk tudja. A bormúzeumban 1847-es jeruzsálemi misebor (állítólag jó évjárat volt), Göring borgyűjteménye, melyet a II. Világháborús győzelem ünneplésére hozatott Kijevbe, aztán miután másképp alakultak a dolgok,  ide került… És még megannyi egyedi különlegesség. A program borkóstolóval zárult. Maga Jurij Gagarin is járt itt, nem is tudott feljönni egy darabig, a környék lakói azóta is emlegetik a szállóigévé lett mondást: „Könnyebb a Földet elhagyni, mint a cricovai pincéket”. Nekünk azért – fájó szívvel – de sikerült. Délután zenés-táncos programok zajlottak a főtéren, körben kirakodóvásár. Este az utcabálon vagy százezres tömeg járta a jellegzetes moldáv körtáncot. Figyelemre méltó adat, egy félmilliós várostól, mindenesetre óvodástól öregasszonyig mindenki itt volt, hogy javítsa a statisztikát.

Következő nap folytatódtak az előző programok, néptánc, élő zene, a parkban kézművesbemutató, mindenki megvehette az ajándékokat, aztán este irány egy új ország. Már sötét volt, amikor Kisinyovot kelet felé elhagytuk. A forgatag után picit nyomasztó a kihalt út, a csöpögő eső, a megszokott ciripelés helyett valami Viszockij-szerű erősen depresszív szám. Aztán lassítunk, de nem állunk meg, rendőrök, fekete, moldáv egyenruhában, aztán szögesdrót, tankfogó állvány. Ezúttal megállunk, és kezdődik az időutazás. Tányérsapkás határőr, vöröscsillagos egyenruhában mindenkit kiszállít. A határépületen a sarló-kalapácsos zászló ázik az esőben, hatalmas transzparensen: „A hatalom a dolgozó népé”, alatta géppisztolyos katonák. Beterelnek egy épületbe. Hova megyünk? Honnan jöttünk? Miért utazik, kihez utazik, mennyi pénze van, mit fog csinálni, meddig maradunk, hány cm-es a kiskés pengéje, és még egy sor lehetetlen kérdés. A végén megvan a regisztráció, mivel már lassan éjfél,  rajta nagy kegyesen a másnapi dátum. Ott a pecsét: PMR Dnyesztermenti Moldáv Köztársaság. Buszunk csak az első városig jött. Az operettköztársaság fővárosába már nem ment sem busz, sem troli, de még taxi sem volt. Megkerestük a vasútállomást, hogy a váróteremben éjszakázzunk. Az ajtót nem fotocella nyitotta, hanem egy előzékeny rendőrtiszt.

-Paszport jeszty? 

Odaadjuk neki. Nézi a regisztációt, aztán az óráját. Holnapi dátum… honnan jöttünk, hová megyünk, mit csinálunk? Végül kijelölt egy padot, hogy oda feküdjünk le. Valami vasúti alkalmazottal  le is kapcsoltatta a felettünk világító neoncsöveket.

Már nyüzsög a pályaudvar Pridnyesztrovje[3] második legnagyobb városában, mire ébredünk. Akárhányszor beérkezik egy szerelvény a hangszórók rákezdenek valami szovjet mozgalmi indulóra. Indulunk is, a benderi várat szeretnénk megnézni. Egy rendőrt kérdezünk.

-          A vár merre van?

-          Paszport jeszty?

Odaadjuk neki. Átlapozza. Szokásos kérdések, majd közli, hogy nem lehet megnézni a várat. Felrak az első tirszpoli trolibuszra. Azért látunk valamit a várból is, amikor átmegyünk a Dnyeszter hídján. Ez lett volna a harmadik vár a sorban…

Tiraszpol, a senki által el nem ismert kis félmilliós ország százezres fővárosa. Mivel itt már nem érvényes a moldáv lej, PMR rubelt kell váltnunk. Városnézés: Hősök parkja, Allamtanács (Gosz-szovjet) épülete, Lenin szobrával, „Országunk hősei” emléktábla, „Miért jó a PMR-ben élni?” c. gyermekrajz-verseny győztes munkái, majd a postán a csak itt kapható PMR bélyegek,  numizmatikai ritkaságnak számító emlékveretek és persze a pártlap Komszomolszkaja Pravda legfrissebb számának megvétele. Aztán irány Odessza. Előtte persze újabb határ: „Hova megyünk? Honnan jöttünk? kinél voltunk, mennyi pénze maradt, mit fog csinálni Ukrajnában?” Aztán vége lett az időutazásnak, a nap is kisütött, az ukrán vámárú nyilatkozatot már megkönnyebbülten töltögettük.

Odessza – késő délutáni napsütés, Fekete-tenger, a Patyomkin lépcső, hagymakupolás templomok, az operaház, a piac ezernyi népe, üzbég fűszeresek, orosz halkereskedők, tatár köftesütők, még megvan a grúz teaárus bácsi is. Este ismerősök látogatása. Sokszor voltam, de soha nem tudom megunni, Odesszába mindig öröm megérkezni. Következő nap megnéztük a Dnyeszter torkolatát, a Limánt, a dnyeszterfehérvári erődöt, ami a legutolsdó tagja a török elleni védelmi vonalnak. Éjszaka Lvov, Munkács, Csap. Záhonyi átszállással értünk vissza Budapestre. Ismét egy különleges szeletet kaphattuk Kelet Európa páratlan világából.



[1] A Magyrországon használt elnevezések néha nem egyértelműek. Moldva – Románia keleti régiója, Moldova, Moldáv Köztársaság – a független ország helyes elnevezése. A volt Moldávia Szovjetköztársaság nyomán sokszor Moldávia néven említik az országot. Moldáv, moldován – az ország hivatalos nyelve (nem azonos a románnal!)

[2] Olyan földrajzi neveknél, aminek van rögzült magyar alakja, ott ezt használjuk, zárójelben megadva a hivatalos moldován nyelvű alakot: pl. Dnyeszter (Nistru). Azoknak a településeknek, melyeknek ismert az Árpád-kori magyar elnevezése, zárójelben megadtuk a magyar alakját is: pl. Orhei (Őrhely).

[3] Az „ország” hivatalos elnevezése a Pridnyesztrovszkaja Moldavszkaja Reszpublika, ennek rövidítése a PMR, magyar fordítása Dnyesztermelléki Moldáv Köztársaság. A helyiek országukat röviden Pridnyesztrovjének hívják.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

stovu21@freemail.hu

(Papné Tóth Erika, 2012.07.06 09:24)

Ha valaki tud segíteni, akkor kérem tegye meg. Szeretnék egyet vásárolni a Lengyel László Moldáv Köztársaság című útikönyvéből, de az oldalon megadott elérhetőség nem él. Tud valaki egy élő címet? Más hasznos Moldáviával kapcsolatot weboldalcímeknek is örülnék.

Re: stovu21@freemail.hu

(t heczey, 2012.07.06 09:43)

A Moldávia útikönyvvel kapcsolatos kérését máris továbbítom a szerzőnek.... :-)

Üdv. Héczey Tamás

stovu21@freemail.hu

(Papné Tóth Erika, 2012.07.06 09:24)

Ha valaki tud segíteni, akkor kérem tegye meg. Szeretnék egyet vásárolni a Lengyel László Moldáv Köztársaság című útikönyvéből, de az oldalon megadott elérhetőség nem él. Tud valaki egy élő címet? Más hasznos Moldáviával kapcsolatot weboldalcímeknek is örülnék.